Horváthné Galambos Olga

1995-ben végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán.Hegedű tanári és  kamara művészi – valamint 1998-ban ének-zene tanári diplomát  kaptam.Ebben az évben találkoztam először a Suzuki módszerrel egy továbbképzés keretén belül.
Nagyon  szimpatikus  volt az előadó pedagógusok felkészültsége, önzetlensége, alázata és a módszer következetes felépítése.Úgy éreztem, hogy én is ilyen tanár szeretnék lenni és ilyen módon oktatni.
Szerencsés és hálás vagyok,hogy a kurzusok és nemzetközi táborok során olyan csodás TANÁR egyéniségektől tanulhattam, mint Veronika Kimiti, Tove Detreköy, Kerstin Wartberg, Béla Detreköy , Jeanne Janssens, Marja Olamaa és még sorolhatnám. Nagyon boldog vagyok , hogy 2000-ben, saját városomban, Kisújszálláson vendégül láthattam a dán és magyar suzuki csoportokat egy közös koncert erejéig. Ugyanebben az évben sikeres vizsgát tettem a II.és III. szintből.
Eddigi pályám során több módszerrel is megismerkedhettem, de tapasztalataim alapján a Suzuki módszer áll a legközelebb a gyerekekhez.