Bemutatkozás

Tisztelt Látogató!

Szeretnék Önnek bemutatni egy fiatal zenész közösséget, akik már évek óta együtt mélyülnek el a zene gyönyörű világában. Ami összeköti ezen fiatalokat, fiatal felnőtteket és oktatóikat, az a módszer egyedisége. A neve Suzuki módszer (kifejlesztője, dr. Shinici Suzuki japán hegedűművész, pedagógus után), és a szülő-gyermek-tanár háromszög stabil és harmonikus működésén keresztül hangszeres úton kíván ugyanoda eljutni, ahová az ugyancsak méltán elismert Kodály-koncepció. Ezen fiatalok az ország számos pontján tanulják a zenét számos oktatótól, viszont amikor egy-egy alkalommal találkoznak, pl. egy nemzetközi, vagy országos találkozó keretében, a második napon egy olyan koncertet képesek előadni, mintha évek óta együtt gyakorolnának erre az előadásra. Figyelembe véve az általános zenei gyakorlatot, ennek igen nagy jelentősége van!
Fellépéseinket, koncertjeinket a teljesség igénye nélkül itt tudja megtekinteni.

Egyesületünk ugyan friss (2015-ben alakult), EMESE (Magyar Suzuki Egyesület) néven lett bejegyezve, azonban a munkát már sokkal korábban elkezdtük, hosszú évekre tekinthetünk vissza, egészen 19xx esztendőig. Jelenlegi tagjaink jó kapcsolatot ápolnak számos lovagrendekkel (Aranysarkantyús lovagrend, Szent Lázár Lovagrend). Oktatóink, oktatási helyszíneink: Budapest (zongora, cselló, hegedű), Paks (cselló), Orosháza (hegedű), Jászárokszállás (hegedű).

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen részt venne koncertünkön, szeretettel várjuk. Abban az esetben, ha esetleg többet is szeretne megtudni rólunk, kérem keressen meg minket elérhetőségeink egyikén, vagy ha kollégánk hívja önt, kérjük, jelezze neki, hogy lát értéket a tevékenységünkben, s szívesen támogatná azt.

További jó egészséget, munkájához sok sikert kívánva:

Király Miklós
egyesületi elnök