A Suzuki-módszerről

A legmegfelelőbb kifejezés, amit Suzuki maga is használt: az „anyanyelvi” módszer. A gyermek beszélni, járni, cselekedni a szüleitől tanul, úgy, hogy leutánozza őket. Ebből kiindulva építette fel Sinichi Suzuki is hegedűtanítási módszerét, mely az utánzásra építi gyakorlati oldalát. Játékos, sok segítséget nyújtó ötleteivel már óvodás kortól lehetővé válik mindenki számára a zene megismerése, a hangszeres játék elsajátítása. Főleg ebben a korban jut szerep a szülői segítségnek. Az órákon módjuk van kipróbálni, megtanulni az alapokat ahhoz, hogy az otthoni „gyakorlás” játékként épüljön be a gyermekek mindennapos életébe. Tevékeny résztvételükkel közelről figyelemmel kísérhetik, sőt, hozzájárulnak az eredményes haladáshoz. Az egyéni foglalkozások mellett a csoportos muzsikálás a korai kamarazenélés örömét, a szereplések a különböző képességű gyerekek mindegyikének a sikerélményt nyújtják.

Mivel a személyiség kialakulásának egyik nagyon fontos eleme a zene hatása, a módszer is lehetővé teszi – válogatás nélkül – mindenki számára a zenetanulást. Célja, mint bármely más módszeré: mindenkit képességének legmagasabb fokára fejleszteni. A haladás gyorsaságát, ütemét nem osztályba való sorolás, hanem az egyes személyek képessége határozza meg. A közös játék során a szereplők változása miatt a darabok ismétlődnek, ami elmélyíti a tudást, növeli a repertoárt minden gyereknél. A különböző korosztályok együtt muzsikálása nemcsak a résztvevők, de a közönség számára is kellemes élmény, mert minden megnyilvánulásból az látszik, hogy ez „a szeretet pedagógiája”.

A Suzuki-módszer más szemmel

Suzuki-módszer egy a pedagógiában alkalmazható lehetőség, mely az egész világon elterjedt.

Egy Shinichi Suzuki nevű úr fejlesztette ki óvodáskorú kisgyerekek hegedűoktatására, miután egy négyéves kisfiú apja megkérte rá, tanítsa meg a fiát a hangszeren játszani. Ilyen kicsi gyerek zenére oktatását akkoriban lehetetlennek tartották, de hogy Suzuki teljesítette feladatát, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fiú, Toshiya Eto később híres hegedűművészként vált ismertté.

Suzuki autodidakta módon tanult meg a hangszeren játszani 17 éves korában hanglemezfelvételek segítségével. Később a rábízott tanítványait is hallásuk fejlesztésére és sok ismétlésre ösztökélte. Úgy gondolta, e kettő a fontos, és nem az a túlmisztifikált dolog, amit tehetségnek hívnak.

A Suzuki-módszer másik fontos alappillére a szülő bevonása. Azok a gyerekek, akik nála tanultak hegedülni, nem egyedül érkeztek az órára: édesanyjuk vagy édesapjuk is hegedűt vett a kezébe. Ezáltal nemcsak az volt biztosítva, hogy a gyerekek otthon tényleges szülői felügyelet mellett tudtak gyakorolni (egy olyan szülővel, aki valóban tudott segíteni nekik a „házi feladat“ elvégzésében vagy javításában). A szülő bevonása azért is nagyon jó, mert motivációt ad a gyereknek, hiszen a kicsik  bármit szívesen tesznek, amit anyuval vagy apuval együtt csinálhatnak! Ha ráadásul azt látják, hogy a mama örömmel játszik a hangszeren, teljesen elképzelhetetlen, hogy ők maguk ne szeretnének gyakorolni!

A százéves korában elhunyt Suzuki módszerét később a hegedűoktatáson kívül más területeken is kipróbálták: saját bevallása szerint például ezen az elméleten alapszik Helen Doron korai angolnyelvtanítási módszere is.

Forrás: http://de.wikipedia.org/w/index.php?title=Suzuki-Methode&oldid=66047566